Mennyezeti feltárás – Támogasd templomunkat

Templomunkban szerkezeti változásokat figyelhettünk meg a mennyezetre helyezett, festett fatáblák néhány darabjánál, amelyek leereszkedtek a korábbi beázásoktól, ezért – hívek kérésére – szükségesé vált a biztonsági ellenőrzése, valamint annak tartó vázának (kaloda)feltárása. Egyházmegyénk jelenleg nem tud anyagi támogatást biztosítani ezekre a munkálatokra, de ha a feltárás során kiderül(és szakértővel bizonyítjuk), hogy nagy a baj, akkor a további nagyobb költségeket az ígéret szerint egyházmegyénk fogja támogatni, hiszen azt már nagy valószínűséggel közösségünk nem tudná kigazdálkodni. A feltárás, a biztonsági ellenőrzés 2,2 millió forint, ami tartalmazza a munkadíjat, az állványozást és a szakértői díjat is.
A feltárás költségeit a kedves testvérek adományaiból tudnánk fedezni, amire gyűjtést hirdetünk. Lehetőség van utalni a plébánia számlájára „mennyezetre” közleménnyel vagy hátul a templomban erre a célra kihelyezett perselybe dobni a támogatás összegét, vagy az irodában irodai időben is lehet az adományt befizetni. Eddig 450 ezer forint gyűlt össze. Hálásan köszönjük a támogatást, továbbra is várjuk az adományokat!

Budapest-Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia számlaszáma:
10700457-69099728-51100005 CIB Bank